Minden ami Budapest

Azon jelvények, "amelyeket ma, mint a városok címereit ismerünk, kezdetben csak pecsétjeiken voltak használatban.", azaz Buda, Pest és Óbuda, az 1873 előtt önálló életet élt városok évszázadok óta használtak címert és pecsétet. Buda és Pest már a XIII. században, a tatárjárás (1241-1242) után kiváltságlevelet kapott az uralkodótól, IV. Bélától. Valószínűleg már ekkor rendelkeztek saját pecséttel, amely később átkerült címerükre. A budai polgárok 1533-ban I. (Szapolyai) János királytól kapott nemesítő oklevele utal arra, hogy a városnak már korábban is volt címere - s ha Budának volt, akkor volt Pestnek és a királynék hajdani városának, Óbudának is.

Buda címere - János király oklevele szerint - ötszegletű violaszín pajzs, alsó mezőjében háromtornyú egykapus vár, felső mezőjében egy oroszlán három lábával három emberfejet, a negyedikben veres zászlót tart. Az oroszlánt azért kapták a budai polgárok, mert sikerrel védték a várat I. (Habsburg) Ferdinánd csapatai ellen. A veres zászlót pedig hűségükért ajándékozta nekik az uralkodó, mert megmaradtak az ő pártján.

A címert nem sokáig használhatta a város: 1541-ben a törökök - I. Szulejmán csapatai - elfoglalták. Uralmuk alá került az ország egyharmadával együtt a szomszédos Óbuda, s a Duna túlsó partján fekvő Pest városa is, amelynek XV. századból származó címerképét ugyancsak pecsétről ismerjük: egytornyú egykapus vár. A vár tornya a török időben egy turbánt kapott (1. kép), ekként is kifejezve, hogy idegen uralom alatt áll.
 

Óbuda a török hódítás előtti évszázadokban a királynék és az óbudai káptalan székvárosa volt, ami a XIV. század második feléből származó pecsétjén is kifejezésre jutott: nyitott kapus várfal, amely mögött templomtorony emelkedik. A torony jobboldalán az országcímerben egy liliom.

Az ország a mintegy százötven éves (1541-1686) török uralom után sem nyerte vissza függetlenségét. A fővárost, Budát, a magyar királyok hajdani székvárosát az ország többi részével együtt I. (Habsburg) Lipót fegyveresei vívták vissza a kereszténység - és I. Lipót számára. Így Buda és Pest kiváltságait a Habsburg-uralkodótól nyerte el újra 1703-ban. A kiváltságlevéllel címert és pecsétet is kaptak. Buda címere azonban - érthető módon - megváltozott: elmaradt az oroszlán, de kapott a nagy címerpajzs fölé egy kisebbet az ország címerével, jelezve, hogy főváros. Kapott továbbá két címertartót Mars és Minerva személyében; Pest városa viszont e célra két griffmadarat (2-3. kép).

Óbuda középkori címeréből csak a liliom maradt meg: többé már nem volt a királynék városa, hanem a kincstár tulajdonában lévő mezőváros (4. kép).

A városi lobogók színét a királyi kiváltságlevél egyik esetben sem állapította meg. Erre nem is volt szükség, hiszen a szokásjog alapján a lobogók színeit a címerből vették át. A budai lobogó így veres-fehér-zöld, a pesti kék-sárga-veres.

1873-ban, a Buda, Pest és Óbuda egyesítésén munkálkodó, úgynevezett harmincnégyes bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy "amennyire lehetséges, a városok eddigi címerei és színei a múlt iránti kegyeletnél fogva megtartassanak, hogy a címer a heraldika követelményeinek megfelelően minél egyszerűbb legyen, mi azért is kívánatos, hogy a fővárosi címer alakja, színei és részletei minél jobban és könnyebben emlékezetben tarthatók legyenek, s hogy végre a címerben hazánk államiságának eszméje is kifejezést nyerjen." - éppen ezért a címer és a lobogó megalkotását egy albizottságra bízta, mely albizottság a kor legnevesebb és legkiválóbb tudósait kérte fel a közreműködésre: báró Nyáry Albertet, Rómer Flórist, Nagy Ivánt és Horváth Árpádot.

Az albizottság a szakértők szempontjainak megfelelően Fridrich Lajos címerfestővel, és Altenburger Gusztáv címergyűjtővel készíttetett terveket. Fridrich Lajos első terve (5. kép) szerint a hullámos ezüst pólyával kettéosztott egyenes pajzs felső - címertanilag kitűntetett - mezőjébe Buda, míg az alsó mezőbe Pest város címere került. Második tervét két címertartóval gazdagította: Buda középkori címeréből az oroszlánnal, s a pesti címertartóval, a griffmadárral. (6. kép) A terv hibája, hogy nem szerepel benne - a szakértők, majd a harmincnégyes bizottság döntése alapján - az Óbudát jelképező második kapu Buda címerében.

Altenburger Gusztáv javaslatából már nem hiányzik a második kapu, de a tervet az albizottság túl mozgalmasnak találta. A főváros lobogóját ő is - Fridrich tervéhez hasonlóan - a budai és a pesti városi lobogók egymáshoz rendelésével oldotta meg. (7. kép)

A fővárosi közgyűlés az eléje terjesztett tervekről meglehetősen autonóm módon döntött: a pajzs felső mezőjébe Pest város címerét helyezte el, s a főváros lobogója - mellőzve a budai színeket - a pesti lobogó lett. (8-9. kép) A szakértői bizottság véleményén alapuló albizottsági javaslatok félretételének az oka a Pest városi képviselők számbeli túlsúlya mind a közgyűlésben, mind a harmincnégyes bizottságban, s az ő számukra a dinamikusabban fejlődő Pest előbbre való volt a csendes Budánál.

Az 1873. május 29-én elfogadott címer- és lobogó-tervet az uralkodó, Ferenc József 1873. szeptember 21-én erősítette meg.

Budapest főváros címere és lobogója születése pillanatától viták forrása lett: helytelen, hogy a pesti címer szerepel a felső mezőben; hogy Buda középkori címeréből kiemelték az oroszlánt, s egyszerű címertartóvá "fokozták le"; hogy Óbudát csak egy kapu jelképezi; sőt, helytelen a Duna szerepeltetése is, mert a folyó nem összeköti, hanem szétválasztja a két várost.

A vita megmaradt szakmai körökben, így 1886-ban is, amikor Toldy László, a főváros főlevéltárnoka elérkezettnek látta az időt, hogy kijavítsa a címer hibáit. Fáradozásai nem jártak sikerrel, de kutatásait összefoglaló tanulmánya 1896-ban, a millennium évében megjelent. E kiadványban új címert is tervezett a fővárosnak, amelybe mindhárom város középkori pecsétképét felvette, kínosan ügyelve egyenlő - egyharmad-egyharmad - arányú ábrázolásukra, s miután Buda 1533-ból származó címerét eredetileg két vadember tartotta, javasolta visszavenni azokat az oroszlánokat és a kideríthetetlen származású griffmadár helyébe.

Az 1890-es években azonban, a millenniumra készülő ország közvéleménye számára a két vadember nem volt szalonképes, ezért azokat kicserélték két - XV. századi vértezetet viselő - páncélos lovagra.

A címer megváltoztatására jó negyven év múlva kínálkozott ismét alkalom: 1929-ben, az új fővárosi törvény előkészítésekor.

A fővárosi közgyűlés 1929. június 26-án határozott egy bizottság felállításáról, melynek feladatává tette megvizsgálni, hogy "Budapest székesfőváros címerének, illetve zászlószíneinek változtatására a heraldika szabályai szerint helyénvaló-e?". ez a bizottság is szakértőket kért fel a közreműködésre: Hóman Bálint egyetemi tanárt, Gárdonyi Albert főlevéltárnokot, Csánki Dezsőt, az Országos Levéltár főigazgatóját. A szakértők véleményében - bár ragaszkodtak a szigorúan tudományos vizsgálatához és elutasítottak minden, a lobogó színeinek megváltoztatására irányuló politikai mozgalmat - két szempont ütközött: a heraldikusé illetve a történelmét és hagyományait ismerő és tisztelő fővárosi polgáré. Mert igaz ugyan, hogy Budapest címere hibás, de "ezt a címert csaknem 60 esztendős gyakorlat szentesítette." - s igaz az is, hogy az 1873-ban megállapított címer színeinek megfelelően a lobogónak is négy színűnek kellett volna lennie: veres-sárga (arany), kék és fehér (ezüst).

Javaslatukra heraldikailag szabályosabb, színeiben egyszerűbb címer született (10. kép), de ők is megtartották - Óbuda jelzésére - a második kaput Buda címerében, s a helyét sem cserélték fel a pestiével; de azzal, hogy zöld mezőre állították, megteremtették az alapot a lobogó színeinek megváltoztatásához: piros-sárga-zöld. A piros (veres) a közös szín, a sárga Pest városát, a zöld Budát jelképezte.

Az 1930:XVIII. törvénycikkel - amelynek 4.§-a rendelkezik a főváros új címeréről és zászlójáról - azonban jelentősen csorbult Budapest autonómiája, s az olyan szimbólumokra, amelyek éppen ezt az autonómiát hangsúlyozták, nem volt igazán szükség. Nem is váltak közkinccsé, bár igaz, hogy az idő sem kedvezett ennek: a harmincas évek gazdasági válsága, a II. világháború tragikus évei; a negyvenes évek végétől pedig Budapest - a Magyar Népköztársaság fővárosa - azt a maradék autonómiáját is elveszítette, amelyet még az 1930. évi törvény meghagyott.

Megszületett viszont Nagy-Budapest a hozzácsatolt hét várossal és tizenhat községgel, melyeknek címerére, pecsétjére - azaz ön- és különállásuk szemléletes eszközeire - ugyanúgy nem volt többé szükség, mint ahogy Budapestére sem. Csak az 1960-as években fellendülő idegenforgalmat észlelő és irányító hivatalok érezték szükségesnek, hogy Budapest szimbólumokkal is megjelenjen propagandájukban. A mind sürgetőbb igény hatására tűzte napirendre a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága a címer ügyét 1964-ben, majd 1966-ban - a zászlóról viszont nem esett szó.

A heraldikában előszeretettel hangsúlyozott egyszerűségnek az új címer talán megfelelt volna, az új elem, a vörös csillag alkalmazása azonban korántsem tudományos indíttatású, hanem nagyon is politikai volt: 1946-ban, a Magyar Köztársaság kikiáltásakor még csak a korona, s a címertartók tűntek el, majd pedig - az ország függetlenségének elvesztésével - az önálló címerhasználat is fokozatosan visszaszorult. (11. kép)

Az új címert ismertté és népszerűvé az 1973. évi centenáriumi ünnepségek tették, amikor fokozott figyelem irányult Buda, Pest és Óbuda (valamint a Margitsziget) történetére, száz évvel korábbi egyesítésének körülményeire.

Budapest főváros jelenlegi címere (12. kép)és zászlója az 1989-es politikai fordulat eredménye: az ország függetlenné válása, a Magyar Köztársaság kikiáltása után a főváros vezetése - ugyancsak egy, a Fővárosi Tanács megbízásából működő bizottság javaslatára - úgy döntött, hogy visszaveszi 1873-ban megállapított címerét, s a lobogójában is elhelyezi azt.